Mióta az Éj királynõje szerepében, illetve Zerbinettaként sikert aratott, Edita Gruberova a bel canto királynõjévé vált. A nagy Donizetti- és Bellini-operákban nyújtott alakításaival pedig megcáfolta kritikusait, akik korábban "csicsergõmasinának" nevezték. Legutóbb a Boleyn Anna (Donizetti) címszerepében hódította meg a közönséget. A Svájcban élõ világhírû énekesnõ 30-án este a Budapest Kongresszusi Központban ad áriaestet.
Mostanában elõszeretettel énekli ugyanazokat a bel canto szerepeket, amelyekben hajdanán Maria Callas és Joan Sutherland is feltûnt. Indulásom éveiben természetesen sokszor hallgattam Callast. Nem azért, hogy utánozzam, hanem hogy megismerjem, miként bánik egy szóval, hogyan árnyal egy-egy kifejezést, hogyan találja meg a saját érzéseit a zenei frázisokon keresztül. Teljesen elvarázsolt. A hangképzés szempontjából viszont nem volt minden rendben Callasnál, valószínûleg emiatt ment korán tönkre a hangja. Mégis: Callas fenomén volt, bár véleményem szerint az õ igazi területe Verdi és Puccini. Sutherland ellentétes dolgot mûvelt: nagyobb súlyt helyezett a vokalitásra, ahelyett, hogy a szavakból elõcsalta volna a kifejezés esszenciáját. Ezt mindig hiányoltam az elõadásából. Inkább hajlok a callasi kifejezésmód felé. Tõle tanultam meg, hogyan kell a zenét a szavakkal öszszefüggésbe hozni. A koloratúrfeladatok erõs koncentrációt igényelnek. Milyen rész jut a szerepformálásban a rendezõnek? Nagyon nehéz egy bel canto operát színpadra állítani. Mindegyik elõadás kulcsa az atmoszféra. Ettõl függ a színpadkép, a jelmez, a rendezés legtöbbször hagyományos. Adódtak olyan helyzetek, amelyekben a rendezõ összezavarta, nem engedte érvényre juttatni az elképzelését? Ilyen még sohasem fordult elõ. Az egyéniségem és a neveltetésem miatt képtelen vagyok meghátrálni. Talán majd késõbb... Egyszer azért majdnem elmenekültem, amikor Jurij Ljubimov Firenzében a Rigolettót rendezte. A színpadon Rigoletto mellett Sztálin, Hitler és Chaplin állt. Volt egy hintaféleség is, aminek Gildát a halála után a mennyekbe kellett volna vinni. Ez önmagában nem zavart volna, de technikailag kivitelezhetetlen volt, és amúgy nevetséges is. Hogyan indult az énekesi pályája? Amióta az eszemet tudom, énekelek. Énekeltem Pozsonyban a nénikkel, akik jártak hozzánk kötni és pletykálkodni. Igazából egy pap fedezte fel a hangomat, aki szinte kényszerített az operaénekesi pályára. Ma is hálával gondolok rá. Felvettek a konzervatóriumba. Kerestem magántanárt, aki foglalkozott a gyengéimmel. Ô már az elején azt mondta, hogy belõlem olyan koloratúrszoprán lesz, amilyen Pozsonyban még sosem volt. Hat év tanulás után Közép-Szlovákia egyik apró színházában kaptam kétéves szerzõdést, ahol aztán mindent énekeltem: My Fair Ladyt, a Hoffmann meséi mindhárom nõi alakját, majd a Traviatát. Késõbb elõénekeltem a bécsi Staatsoperben. Felvettek, és az Éj királynõjeként debütáltam. Jelenleg Svájcban élek, ám szívesen lépek fel Münchenben, nagyszerû operaház a Metropolitan, a Covent Garden, a milánói Scala, de a legtöbb estén Bécsben, Münchenben és Zürichben énekelek. Jelentõs a Donizetti-repertoárja, de Massenet-tõl vagy Meyerbeertõl még sok felfedeznivaló várja? Massenet Manonját már játszottam. A francia zene megfelel a hangomnak. Thomas Hamletjébõl az õrülési jelenetet gyakran éneklem. Meyerbeertõl mindig találok érdekes áriákat, kár, hogy zeneszerzõi nagyságát ma kevesen értékelik. Nagy szerelmem Bellini. Kívánságlistámon A kalóz és a Norma egészen elöl áll. Tiszteletben tartom ezt a két mûvet, de még szükségem van egy kis idõre. Nagyon bánt, hogy akarva-akaratlanul megváltam Mozarttól, de az Éj királynõjét nem lehet örökké énekelni. Constanza és Donna Anna szerepét is kedveltem. Fiordiligit csak filmen alakítottam. Dalestjeimen gyakran énekelek Dvorákot. Nagyon szeretem Janaceket, de sajnos nem az én hangfajomnak komponált. A Jenufát talán el tudnám énekelni, csak kérdés, hogy reagálna a rá hangom? A hangomat a legkisebb mértékben sem szeretném túlterhelni. Ez a titkom. Sosem ragaszkodott a nagy szerepekhez. Fiatalon azt tapasztaltam, hogy senki sem törõdik velem. Nem voltak jó ügynökeim, egyetlen rendezõ sem mutatott utat, egyik karmester sem mondta meg, hogy ezt vagy azt énekeljem. Bécsben az Éj királynõje mellett sok apró szerepben kellett fellépnem. Minden szolgálólányt és komornát eljátszottam. Halálosan boldogtalan voltam, és úgy éreztem, hogy néhány pályatársnõmnél jobban énekelném a Traviatát. Ez a fajta büszkeség nagyon veszélyes a korai években. Ma csak azt mondhatom: boldog lehetek, hogy mindez így történt. Nem használódtam el, sok energiát, erõt és hangot takarítottam meg. Voltak az életében meghatározó karmesterek? Nem, általában mindent készen vittem a dirigensek elé. A legfontosabbakat tanárnõmtõl, Ruthilde Boeschtól tanultam Bécsben; a csodálatos technikát, a helyes bánásmódot a hanggal, a felismerést, hogy mire képes az orgánumom, és mit nem szabad énekelnem. Mindig evvel a tartással mentem a karmesterekhez, és csak így tudtam az olyan támadásokat visszaverni, mint amikor Az árny nélküli asszonyból a Császárnõt, A végzet hatalmából pedig Leonórát énekeltették volna velem. Természetesen néhányan megpróbálnak befolyásolni. De nem engedem, hogy más mondja meg helyettem, mikor énekeljem el a Normát. Még elõttem áll. Nem hagyom magam eltéríteni.